(2022. JÚNIUS 24.)
Szandál-zokni, hőség-kalap napszemüveggel, mellszőrzetet kivillantó ing… Szóval épp itt az ideje egy kis kerékpáros divatbemutatónak. (A kevésbé divatrajongók kedvéért: A Burda egy divatújság)
Korán keltem és egy kisebb vonatozás után Visegrádon találkoztam túratársammal, Jánossal, akinek nagy tisztelője vagyok. János Hrubos 60 évesen kezdett el biciklizni és azóta eszméletlen távokat fut be…
Igazából ezt a túrát Szobon kezdtük volna, de egy komoly hegyomlás eltorlaszolta a vasúti pályát Nagymaros és Zebegény közt. Így a visegrádi kompnál megvártam Jánost és a sokszor bejárt bicikliúton törtünk észak felé. Megnéztük az épülő Helemba-Ipolydamásd hidat, és a letkési kocsmában hosszasan értekeztünk a helyi kollégákkal a biciklizés rejtelmeiről. Hiába… a túrabiciklizéshez mindenki ért.
Aztán átkeltünk az Ipolyon és megcsodáltuk a Burda hátulját, ami innen csupán nagy dombnak nézett ki. Bajta után azért megszenvedtünk ezzel a dombbal, mert a 12%-os emelkedőket mindenhol drágán mérik. Sok izzadságcseppünkbe került, amíg felértünk tetejére. A lefele gurulás során komolyan hegyvidéki érzésünk volt. Helembán megcsodáltunk az emut, a környék őshonos állatát. (Na az őshonos egy tévinformáció… azaz az fake news)
Igazából innentől kezdve jött az igazi célterület, azaz a Burda. A Helembai-hegységet szlovákul Burdának hívják, valószínűleg a legnagyobb hegye miatt. Ezt magyarul Bordának nevezzük…. Ezeket a sziklákat a magyar oldalon futó bicikli útról sokan megcsodálják, de mi most fel is küzdjük magunkat rájuk. Mégpedig egy gyalogtúra keretében.
Mostanában sokszor kombinálom a biciklizést és a gyalogtúrát. A kombináció elég jól működik, de mindig ott a nagy kérdés: hol hagyjuk a biciklit? Most egy fogyatékos otthon portására bíztuk a két gépet és nekivágtunk a „hegynek”.
Magát az ösvényt sem volt könnyű megtalálni, de utána komoly kaptató következett. Az emelkedő akkor is kihívás, amikor az ember lába leér a földig. Felküzdöttük magunkat a Helembai-hegység gerincére és élveztük a sziklagyepes-tölgyes növénytársulás érzésvilágát. Ez egy déli kitettségű hegyoldal, különleges élővilággal. És még különlegesebb kilátással a Dunakanyarra!
A gerincen hosszan csörtettünk a tölgyes-gyepes tájon, keresve amiért jöttünk. Aztán egyszer csak megérkeztünk a csodához. A sziklák szinte függőleges zuhantak alá a Dunába… a panoráma valami eszméletlen volt. Kimásztam egy sziklapárkányra, ahonnan mindent láthattam… Katarzis. Valamiért a hasonló látványvilág miatt mindig elérzékenyülök, azaz annyira rácsodálkozom Isten teremtett világának szépségére, hogy minden veszélyről elfeledkezem. Nehogy elmondjátok a feleségemnek, hogy hol jártam!
Lábunk előtt folyt az ősöreg folyó, megmutatva építő és romboló munkáját. A Helembai-sziget osztotta ketté a Dunát és kőgátak szabályozták a vizet. Csodálatos kilátás Esztergomtól Nagymarosig. Én sokáig szeretek ilyen helyeken üldögélni, de szólított a kötelesség, azaz még volt tekerni való hátra bőven.
Párkányig még lementünk a Garam torkolatához, ami amolyan túrakenus csodavilág. A Mária-Valéria hídon visszajöttünk a magyar oldalra és megnéztük a méltán híres kilátást az esztergomi bazilikától. Maga a bazilika monumentális… Bár keresztényként nem szeretem a monumentális dolgokat. „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” Márk evangéliuma
Az esztergomi bicikliút végén megebédeltünk. Virsli, sültkrumpli, mustár… meg egy korsó sör. Utána még beugrottunk körülnézni a Búbánat-völgybe, ahol takaros kis tavak érik egymást.
A fiatalkori szakmai ártalom még most is kísért, azaz szakértőként szemrevételeztük a pilismaróti hajótemetőt. Sok kimustrált kotró, uszály vesztegel itt arra várva, hogy jöjjön a lángvágó. Hiába egyszer mindennek vége lesz… hajónak és biciklitúrázásnak egyaránt. Én sem fogok az idők végezetéig tekeregni. Mindenestre a hajóroncsok mellett fürödtünk egy jót az öböl langy meleg vizében. A hölgyek érdeklődésének felcsigázásra megemlítem, hogy én bizony nudiztam… sajnáltam összevizezni a fürdőgatyámat. (Igaz azt otthon hagytam a szekrényben…)
Eddig sokat láttunk, de keveset tekertünk és ezért még nem biztos, hogy otthon adnak vacsorát. Szóval irány Dobogó-kő. Élmény biciklizés következett. Langy késő délután, a kora nyári erdő bódító illata… Felnyomtuk. Csináltunk egy csúcs fotót, majd sovány malac vágtában megkezdtük a gurulást lefelé. Jani a kék csíkon vezette lefelé kicsiny csapatunkat.
Szentendrén érzékeny búcsút vettünk egymástól és 10 óra után értem haza. Húh, mit kaptam otthon: Csirkepaprikás nokedlivel és kovászos uborkával.
A két tapasztalt vén róka… Nekiindulunk a Burdának. Hasakat behúzni!
Kocsmában… A biciklizéshez mindenki ért!
János a Helembai-szigettel. Szerintem az egyik legszebb dunai panoráma…
Kilátás Esztergom felé…. Eszméletlen érzésvilág.
A Garam. Vízi paradicsom….
Pilismaróti hajótemető… Minden elmúlik.
Dobogó-kő. Ennél nincs feljebb errefelé.